Tisztelt
Városlakó !
Rövidesen érzékelni fogja sok felnőtt korú és
gyermekes család, hogy a megszokott gondos egészségügyi
ellátásuk mellett több háziorvos és
gyermekorvosi rendelőben de azon kívül is az eddigiektől
kissé eltérő figyelemmel fordulunk hozzájuk.
Tesszük ezt azért, mert egy pályázati
lehetőség révén több szolgáltatást
tudunk nyújtani, egyúttal jobban és hamarabb
hozzá tudjuk juttatni a lakosok egy részét a
teljes gyógyuláshoz de még inkább a
betegségek megelőzéséhez.
Nagy
örömömre szolgál, hogy kollégáimmal
együtt nagyon sok városlakónak segíthettünk
egy teljes éven át, de reményeink szerint az
eredmények bemutatásával, tovább is.
A Kormányzat által biztosított többlet forrás és
az egészségügyi ellátásban
érdekeltek- közöttük elsőként említve
a Nyíregyháza Megyei Jogú Várost- jobb
együttműködésével elkezdjük a munkát.
Bátran igényeljék a segítségünket.
A Konzorcium formában működő orvos csoport tagjai: Dr Barta Nelly, Dr
Csobánka Margit, Dr Kántor Irén, Dr Kubinyi
Erika, Dr Mérnyi Ágnes, Dr Molnár Bernadett,-
házi gyermekorvosok. Dr Böszörményi Vántus
Judit, Dr Dauda György, Dr Kovács Emilia háziorvosok,
valamint Dr Ujhelyi János házi gyermekorvos a
konzorcium vezetője. Az orvosok többségének több
szakvizsgája van, mely a lehetőségeinket gyarapítja.
A 10 orvos munkáját 10 ápolónő 7 védőnő, 5 kórházi
szakorvos pszichológus gyógytornász és
dietetikus segíti.
Makk
Marci Nyíregyháza Praxisközösség
szakmai-szervezési programja és szűrési,
gondozási eljárásrendje
Vizsgálatok igazolják, hogy az egészségi állapot
megőrzésében, javításában az
életmód tényezők közül kiemelt
szerepet játszik a fizikai aktivitás és az
étrend. A lakosság rossz népegészségügyi
mutatóiért az egyéni felelősség, az
egészségtudatos életmód, valamint az
egészségügyi ismeretek hiánya felelős,
amelyet a szűrővizsgálatokon való alacsony részvétel
súlyosbít. Nyíregyháza Megyei Jogú
város területén praktizáló
háziorvosok és házi gyermekorvosok csoportja,
praxisközösségünk célként
fogalmazza meg, hogy ezen változtassunk, és ezáltal
a lakosság népegészségügyi mutatóit
javítsuk. A szív- és érrendszeri
kockázatszűrés és -menedzsment alapvető színtere
a háziorvosi praxis, hisz itt történik a legtöbb
orvos-beteg találkozás, összegződnek a páciensről
rendelkezésre álló releváns kórelőzményi
adatok a szakellátás különböző
területeiről. Lényegében maradéktalanul
elvégezhetők a kockázat-besoroláshoz szükséges
fizikális, egyes műszeres és laborvizsgálatok.
Továbbá innen menedzselhető a kockázati szinttől
függő, egyénre szabott terápia is. Gyermekorvosi
praxisaink közül mindannyian végzünk óvoda
és iskola egészségügyi ellátást
is és a pályázat adta lehetőségeket
kihasználva a tapasztalatokat ott is hasznosítani
tudjuk. A közösségünk 10 praxisa összesen
26 szakemberrel együtt egységes szemléletű és
technikai hátterű, páciensközpontú
többletszolgáltatásokat nyújtó
ellátást kíván megvalósítani.
Szükségletfelmérés,
célcsoport szükségleteinek bemutatása
Praxisközösségünk Nyíregyháza megyei jogú város területén
jön létre. A konzorciumban részt vevő praxisok
közül van olyan, mely különösen hátrányos
helyzetű lakosság ellátását végzi,
illetve olyan, mely a várostól távolabb eső
részén, úgymond falusi jellegű, de többségében
egy egységes körülhatárolható
területet látnak el. Jelentősek az etnikai különbségek,
továbbá megemlítendő a levegő szennyezettségének
súlyos mértéke a térségben. Az
alábbiakban bemutatjuk az elérni kívánt
célcsoportokat és elérésük
stratégiáját. A célcsoportok bevonásának
módszertana megfelel a Szakmai terv formai-alaki követelményei
2.2 pontjában rögzítetteknek. Nyíregyháza lakosságszáma 2018-as adatok
alapján 20.086
fő. A projekt közvetlen célcsoportjai azok,
akik a projekt megvalósítása során
létrejött szolgáltatások és
eredmények közvetlen használói, azaz a
praxisközösség területi ellátási
kötelezettsége alá eső lakosság. A praxisközösség ellátási területe
a Nyíregyházi járás 1 településének
– Nyíregyháza és annak különböző
városrészei - 10
háziorvosi körzete (7 gyermek háziorvosi és
3 felnőtt háziorvosi praxis). A praxisközösséghez
jelenlegi adataink szerint 5.845 fő 18 év feletti, 6.904 fő 18
év alatti, összesen 12.749
fő tartozik, akik az elsődleges célcsoportot jelentik a
számunkra.